A család szerkezete
Minden kultúrában a család adja meg tagjainak a „ki vagyok” tudatát.
Ki vagyok?
Anyám és apám fia vagyok. Ez létezésem fontos tényezője.
Ki vagyok?
Gyerekem apja vagyok. Feleségem férje vagyok. Ez is létezésem fontos tényezője.
Azonosságom egy része abból áll, hogy szüleim gyereke vagyok. Másik része abból áll, hogy gyerekem apja vagyok. Feleségem férje vagyok. Tehát az identitás élményének összetevői változnak is, meg állandók is.
Hogyan lehetséges ez? Hogyan tudunk a családban jelen lenni szüleink gyermekeként, gyermekünk szüleiként, és feleségünk/férjünk házastársként egyszerre?
Úgy, hogy a család, melyet egy rendszernek szoktunk elképzelni, különböző alrendszerekből áll. Alrendszer formálódhat generáció, nem, érdeklődés, vagy funkció szerint. Így lehet például egy férfi: fiú, unkaöcs, báty, férj, apa, stb. egyszerre. Mindenki több alrendszerhez is tartozhat. Ha a gyermeki alrendszerben vagyok, gyermekként viselkedem, ha a szülőiben, akkor szülőként, ha a házastársiban, akkor házastársként. Minden alrendszernek saját szabályai és saját feladatai vannak.
Három fő alrendszert szoktunk megkülönböztetni: házastársit, szülőit és gyermekit.
A házastársi alrendszer a pár saját pszichológiai területe. Ez főleg akkor fontos, ha már gyermekeik is vannak. Ennek az alrendszernek olyan határt kell kialakítania, amely megvédi más alrendszerek követeléseitől és igényeitől. Ez legyen olyan menedékhely, amelyben érzelmi támogatást tud nyújtani egymásnak a pár. Legyenek olyan tevékenységek, programok, melyekben párként és nem szülőként vesznek részt. Fontos, hogy a házastársi alrendszer körül legyen egy nem túl merev, de nem is túl laza határ. Ha túl laza a határ, akkor számítani lehet arra, hogy a gyerekek, rokonok minduntalan behatolnak a házastársi alrendszerbe. Olyan határt kell húzni, mely lehetővé teszi, hogy a gyermek mindkét szülőjéhez fordulhasson, de ki legyen zárva a házastársi területről. Gyakran látjuk, hogy a kettesben jól működő házaspár a gyerek születése után vagy beengedi, vagy behívja a házassági alrendszerbe a gyereket. Az is probléma lehet, ha a határ túl merev. A pár teljes elzárkózása feszültséget gerjeszthet a családi rendszerben.
A szülői alrendszerre hárulnak a gyerekeik gondozási, szocializációs feladatai, ez a folyamat a gyerek életkorával változik. Először a táplálás, majd az irányítás és kontroll válik fontosabbá. Fontos hangsúlyozni, hogy a szülői alrendszer irányít, korlátoz, ellenőriz. A család hatékony működésének az a feltétele, hogy mind a szülők, mind a gyerekek elfogadják: a szülői alrendszer szükséges összetevője a tekintély differenciált használata.
A gyermeki alrendszerben tanulják meg a gyerekek a kortárs kapcsolatokat. Megtanulják támogatni, vagy elkerülni egymást, megtanulnak tárgyalni, kooperálni, vetélkedni. Barátokat szereznek, megismerik képességeiket. Ha hiányzik a gyermeki alrendszer, vagyis a gyerek a szülői vagy a házastársi alrendszerhez csatlakozik, ez koraérett fejlődésben mutatkozhat meg, miközben az autonómia fejlődése, a megosztozás, versengés, együttműködés képességeinek megszerzése elmarad.
Ezen a három alrendszeren kívül rengeteg más alrendszer is létrejöhet. Például lehet női és férfi alrendszer: a család női és férfi tagjai alkalmanként külön programokat csinálnak. Lehet kirándulók alrendszere, sorozatnézők alrendszere, focirajongók alrendszere, és így tovább. Ezekre az alrendszerekre is ugyanúgy vonatkozik az a szabály, hogy a határaik se túl merevek, se túl lazák ne legyenek.
(Felhasznált irodalom: Salvador Minuchin: Családok és családterápia, Animula Kiadó Budapest, 2005)