A házsártos feleség és a süket férj
Alfons Vansteenwegen: A szeretet cselekvést jelent című könyvében írta le az alábbi esetet. Szerintem tanulságos lehet.
A történet egy párról szól. A férj arról panaszkodik, hogy már nincs kedve hazamenni munka után, mert a felesége csak zsörtölődik. A feleség pedig arról, hogy a férje nem hallgatja meg őt.
A férj valamikor nyitott és érdeklődő volt, esténként szívesen hallgatta a felesége beszámolóit a napi történésekről, és ő is elmondta a napját a feleségének. Öt évi házasság után azonban úgy érezte, a felesége mindig ugyanazt a történetet mondja. Ettől kezdve egyre kevésbé figyelt rá, inkább az újságjába temetkezett.
Néha azonban mégiscsak odafigyelt. Ez azokban az esetekben fordult elő, amikor valamilyen megrázó eseményről számolt be a felesége.
A következő években a feleség lassan megtanulta, hogy csak akkor
tudja a férje figyelmét felkelteni, ha a napi eseményeket úgy meséli, mintha
valami dráma történt volna. Mindenről úgy számolt be, mintha mindjárt
összedőlne a világ.
A férj tehát megpróbált még inkább nem odafigyelni a
feleségére, aki ettől még hangosabb lett.
Ördögi kör alakult ki: minél hangosabb volt a feleség, annál
kevésbé figyelt a férj, és minél kevésbé figyelt a férj, annál hangosabb volt a
feleség.
Lehet-e azt mondani: a férj a hibás, mert nem hallgatja meg a feleségét, vagy a feleség, mert házsártos?
Aligha.
Ezt a helyzetet ugyanis ketten hozták létre. Megtanították egymást
erre a viselkedésre. Azért lettek ilyenek, mert így bántak egymással, és nem a
tulajdonságaik miatt.
A pár- és családterápia sem hibást keres. Az igazi kérdés
az: hogyan kapcsolódnak egymáshoz, hogy mindig veszekedés lesz a vége? És
hogyan tudnak változtatni ezen?