Ok és okozat
A kapcsolatok világában értelmetlen bármilyen személyközi
esemény igazi okát keresni. A nem okozza B-t, és B sem okozza A-t, mindkettő
egymást okozza. Nem a részek, hanem a rendszer működésében rejlik a magyarázat.
Tehát A befolyásolja B-t, miközben B is hat A-ra. B
viselkedése A viselkedésének következménye, de B viselkedése vissza is hat A
viselkedésére, és megváltoztatja azt, ez pedig ismét hatással van B
viselkedésére.
Ez a körkörös okság.
Vegyünk egy példa esetet.
Egy férfi minél inkább közel akar kerülni a feleségéhez, a
felesége annál inkább hangsúlyozza az önállóságát. És minél inkább hangsúlyozza
az önállóságát a feleség, a férje annál inkább közel akar kerülni hozzá. A feleség néha elmegy a barátnővel, szeret esténként olvasni, vagy egyedül zenét hallgatni. A férj szeret beszélgetni, együtt tévézni a feleségével. Ha a férj megkérdezi: merre jártál, a feleség dühösen reagál, mert úgy érzi, kontrollálják. Ha a feleség este elmerül a könyvében, a férj azt gondolja: megint nem akar velem beszélgetni. Állandó, megoldhatatlannak tűnő küzdelem.
A barátok, rokonok az egyik, vagy a másik oldalra állnak,
bíztatva a pár tagjait: miért hagyod? ne engedd! Ha külön-külön beszélgetünk a férjjel és a feleséggel, mindkettejüknek
igazat tudunk adni. Hát persze, hogy fontos a közelség egy házasságban. És ugyanúgy
fontos, hogy meg tudjanak őrizni némi autonómiát is. Jogos
igények.
Lehet-e azt mondani, változz meg te és akkor minden rendben
lesz? Nyílván nem lehet. Hogyan lehetne lemondani a közelség igényéről, vagy az
autonómia igényéről.
A pár olyan spirálba került, ami az idővel egyre
rosszabb lesz.
Ezeket úgy nevezzük: a pár egymásról alkotott mítoszai. A
mitikus kép akkor alakul ki, amikor valaki kijelenti a másikról, hogy ő ilyen
vagy olyan: például ő kétbalkezes, ő hallgatag, ő érzéketlen, stb. Ezek a képek
a másikról egy idő után merevvé válnak, és semmilyen változást nem tesznek
lehetővé. Mindent a mítosz szemüvegén keresztül látnak, és olyan dolgokat
tételeznek fel a másikról, ami nem igaz. Csak azt veszik észre, ami a mítoszt
igazolja, ami cáfolja, azt figyelmen kívül hagyják. A mítosz nem engedi, hogy
észrevegye, a párja mennyire nem olyan, amilyennek ő látja.
Így aztán a példánkban szereplő feleség a férje minden
közeledését az önállóságát ért támadásként értékeli. És a férj a felesége
önállóságában a közös életük megkárosítását érzi.
Ha meg tudnának szabadulni a mítoszaiktól, könnyebben
megláthatnák egymást.
1. Hagyja abba a gondolatolvasást.
A gondolatolvasás azt jelenti, hogy abból a mítoszból
indulunk ki, és abból vonunk le következtetéseket, melyet a partnerünkről
kialakítottunk. A gondolatolvasás során már nem vagyunk képesek olyannak látni
a másikat, amilyen ő valójában, mert csak azokat a részleteket vesszük észre,
amelyek megfelelnek a másikról kialakított képünknek. Ha abba tudjuk hagyni a
gondolatolvasást, és odafigyelni a másikra, akkor felszámolhatjuk a
mítoszainkat.
2.
Ne erőltesse rá a saját felfogását a másikra
Amikor a kapcsolatban definiáljuk a másikat, vagyis
megmondjuk, hogy te ilyen meg olyan vagy, akkor a mítosz felé toljuk el őt.
Ilyenkor nem érzékeljük igazából a másikat, csak azt a képet, ami bennünk él
róla. Hagyjunk fel ezzel. Az ilyen meghatározások amúgy is alapvetően tévesek.
Az ember bonyolultabb annál, mint hogy ilyen könnyedén meg lehetne fogalmazni
őt.
3.
Beszélgessenek
Osszák meg egymással az érzéseiket. Felfedezhetik, hogy a
másik igazából mit szeretne, mi az, ami fontos számára. A beszélgetés lehetővé
teszi, hogy módosuljon a másikról kialakított kép. A példa esetben kiderülhet,
hogy mindketten azért küzdenek, hogy megkapjanak valamit (közelség – önállóság),
és attól félnek, hogy nem fogják megkapni. És ha már erről tudnak beszélni, ki is tudnak
alakítani olyan egyensúlyt, melyben mindketten elégedettebbek lesznek.
(Felhasznált irodalom: Alfons Vansteenwegen: A szeretet cselekvést jelent, Ursus Libris, 2010)