A háromszög
Tegyük fel, egy pár érzelmileg instabillá válik: problémáik vannak egymással, elégedetlenek, sokat veszekednek és így tovább. Azért, hogy csökkentsék ezt a feszültséget, bevonnak a kettősükbe egy harmadik személyt, leginkább valamelyik gyereket.
Lehet, hogy a férj panaszkodni kezd a gyereknek: nézd meg, anyád milyen, nem bírok vele. A gyerek meghallgatja apát, együtt érez apával. Aztán rendszeresen megbeszélik, hogy már megint mit csinált anya.
Lehet, hogy a feleség kezd panaszkodni a férjére: nézd meg
apád, már megint iszik, nem bírok vele.
És a gyerek meghallgatja anyát, és együtt
érez anyával.
Mindkét esetben a szülők közötti feszültség áttevődik a
gyerekre, közvetítője lesz a feszültségnek.
Mindkét esetben a gyerek nagyon nehéz terheket cipel.
Gyakran előfordul, hogy a gyereknek pszichoszomatikus
tünetei lesznek. Ilyenkor a szülők
félreteszik a saját ügyeiket, és a gyerek problémáival foglalkoznak. Esténként
nem egymással veszekednek, hanem a gyerekük helyzetéről folytatnak eszmecserét:
szegényen hogyan tudnának segíteni, milyen szakembert keressenek fel, mit
tegyenek vele, és így tovább. És járnak szakemberekhez, vizsgálgatják, kezelik
a gyereket, de nem változik semmi. Mert ebben a háromszögben a gyereknek az a
feladata, hogy megóvja a szülei házasságát azzal, hogy magára vonja a figyelmet.
Vagyis, ha ő rendbe jönne, azt kockáztatná, hogy a szülei elválnak. Ha esetleg
mégis rendbe jön, a tünet átvándorolhat egy másik családtagra, ha van másik
gyerek, akkor rá, és onnantól ő lesz a problémás a családban. És minden kezdődik
előröl.
Családterápián ezeket a háromszögeket, titkos koalíciókat és
szerveződéseket is megvizsgáljuk, és úgy strukturáljuk át, hogy ne legyen szükség
tünetképzésre.
(Felhasznált irodalom: Családterápiás olvasókönyv, Animula Kiadó, 2001.)