Jogosultság és kötelezettség

Mikor megszületünk, jogosulttá válunk arra, hogy gondoskodjanak rólunk, figyeljenek ránk, és mindent megtegyenek a testi-lelki egészségünkért. Nem kell jónak, szépnek, vagy okosnak lennünk, elég az a tény, hogy létezünk.

Ha a szüleink szeretettel, odaadással nevelnek minket, jogosulttá válnak arra, hogy elkötelezettek legyünk irányukban, kötődjünk hozzájuk, gondoskodjunk róluk és szeressük őket. Amit kaptunk, teljes mértékben ugyan nem tudjuk feléjük törleszteni, de a következő generáció számára tovább tudjuk adni.

Olyan ez, mint egy pénztári főkönyv: egyik oldalon a bevétel, a másikon a kiadás: jogosultság és kötelezettség. Jogosultak vagyunk a gondoskodásra és elköteleződünk a gondoskodást nyújtó felé. Ha a kettő egyensúlyban van, akkor minden rendben.

Jogosultság nem csak a születésünk jogán jár, szerezhetünk szabad, önálló döntésként is úgy, hogy többet teszünk mások érdekében, mint amennyit kötelező lenne. Ezzel személyes felszabadulást szerzünk, az énképünk javul, értékesebbnek, szabadabbnak érezzük magunkat, fejlődik a személyiségünk, könnyebben el merjük fogadni az élet adta lehetőségeket, hiszen mi a közös erkölcsi rendhez pozitívan járultunk hozzá. Amikor jót teszünk, önmagunk létezését igazoljuk, identitásunkat határozzuk meg. Ki vagyok én? Én vagyok, aki segít, aki gondoskodik, aki hozzátesz, ezzel én is megújulok, én is növekszem, az én életem is új értelmet kap. Tehát a főkönyv mérlege egyensúlyban lesz.

De mi van akkor, ha a kezdeteknél kibillen az egyensúly, ha igazságtalanságok történnek?

Ha valamiért hiányos, problémás a gyermek-szülő kapcsolat, például válás, vagy haláleset miatt, és a gyermek nem kapja meg azt a gondoskodást, ami az ő autonóm emberré fejlődéséhez szükséges lenne, tudattalanul azt éli meg, hogy valamitől meg lett fosztva, ami a létezés okán járt volna neki. Úgy érzi, tartozik neki az élet, hiszen ő a születésénél fogva jogosult lett volna a gondozásra, a figyelemre, a szeretetre, de ez elmaradt, és ezt a tartozást későbbi kapcsolataiban akarja behajtani. Lehet, hogy olyan elvárásai lesznek a partnere felé, amit az nem tud teljesíteni, nem tudja pótolni, amit a másik gyermekkorában nem kapott meg. Csalódás és konfliktusok kísérik az ilyen kapcsolatokat. Olyan is van, hogy valaki a gyermekétől várja a jóvátételt azokért a hiányokért, amiket az ő szülei hagytak benne, így a saját hiányát adja tovább a következő generációnak. Ezt a belső állapotot úgy hívjuk: negatív jogosultság.

Súlyosabb lehet a helyzet, ha a gyermeket a szülei elhanyagolták, kihasználták, bántalmazták, visszaéltek a szeretetével.

Akivel így bántak az a világot az adósának tekinti, és jogosultnak tartja magát destruktív tettek elkövetésére. Úgy érzi, nem tartozik senkinek semmivel, inkább a világ tartozik neki. Dühös, hiszen igazságtalanság történt vele, jogosultságát gyermekként megsértették. Jogosult lenne jóvátételt kérni a bántalmazótól, de sok esetben ez nem történik meg, dühét ártatlanokon, vagy saját magán vezeti le. A destruktív jogosultság az el nem ismert, és vissza nem fizetett igazságtalanságokból származik.

A destruktívan jogosult ember tovább viszi a bántalmazó nevelési mintát, felnőttként gyerekével, partnerével folytatja, átviszi a munkahelyére, a politikába, és mindenhova, ahol újra és újra megélheti, hogy a benne élő egykori gyermek szorongását erőszakkal háríthatja el. Így születnek a diktátorok, önkényurak, az embergyűlölők, a családjukat rettegésben tartók, akiket soha nem tiszteltek gyerekként, és akik felnőttként a hatalom segítségével akarják kikényszeríteni a tiszteletet a maguk számára.

Paradox módon minél kevesebb szeretetet és minél több bántalmazást kap egy gyermek, felnőttként annál inkább függ a bántalmazó szüleitől, hiszen azt várja, hogy egyszer majd megkapja mindazt, amivel adósak neki.

Párterápián felderítjük a származási családból hozott sérüléseket, tisztázzuk a negatív/destruktív jogosultság gyökereit, segítünk feldolgozni az elmaradt gondoskodást, a megfosztottságot, a beteljesületlen álmokat. Olyan új, gyógyító erőforrásokat keresünk a kapcsolatban, melyek pozitív irányba fordíthatnak sokszor reménytelennek tűnő helyzetet is. A múlttal való szembenézéssel és megbékéléssel, új nézőpont kialakításával jogosultságot lehet szerezni egy teljesebb élethez.

(Felhasznált irodalom: Alice Miller: A test kiáltása, Ursus Libris Kiadó, 2017.
Székely Ilona: Tárgykapcsolat-elmélet családterápiában, Animula Kiadó, Budapest, 2003
Böszörményi-Nagy Iván, Barbara R. Krasner: A kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa, Coincidencia Kft, 2001)