A kép
Ha megkérdezünk valakit, aki még párválasztás előtt áll,
hogy milyen partnerre vágyik, valószínűleg csupa szép és jó dolgot mond: legyen
kedves, figyelmes, nagylelkű, jó szándékú, gondoskodó, és így tovább. A párra találás
után azonban lehetséges, hogy partnerében a saját szülei negatív
vonásait véli felfedezni. Miért van ez?
Gyerekkorunkban elraktározzuk emlékezetünkben azokat, akik gondoskodnak rólunk. Ezek legtöbbször a szüleink, de lehet testvér, rokon, nagyszülő, pótszülő, vagy bárki, aki gondunkat viseli. Megfigyeljük, és az agyunkba véssük, hogy ők milyenek külsőre, hogyan mozognak, milyen a hangjuk, hogyan mérgesek, hogyan örülnek, hogyan vigasztalnak, hogyan büntetnek, szóval mindent, amit tapasztalunk a velük való kapcsolatban. Mindezek az emlékek az idők folyamán egyetlen képpé olvadnak össze bennünk, ez a kép a számunkra fontos emberek személyiségjegyeit ábrázolja úgy, ahogyan azt mi megéltük.
A képen azok vannak, akinek az életben maradásunkat köszönhetjük, hiszen ők gondoskodtak rólunk, amikor erre mi még nem voltunk képesek, és ezen az sem változtat, ha rosszul bántak velünk. Párválasztásnál tudattalanul olyan embert
keresünk, akiről – a belső kép alapján – úgy érezzük, tud gondoskodni rólunk,
vagyis akinek a tulajdonságai hasonlítanak a képünkön lévő személyek tulajdonságaihoz. Minél nagyobb a hasonlóság, annál vonzóbbnak érezzük őt. Ha viszont nincs
hasonlóság, hidegen hagy, bármennyire is nagyszerű ember.
A logikus az lenne, ha csak a pozitív vonásokat keresnénk a másikban, de a belső világunk – ahol ezt a képet is őrizzük - nem a tudatos logikánkat követi. Ez a kép ugyanis egyszerre ábrázolja a gondozóink negatív és pozitív vonásait, mindenféle értelmezés és magyarázat nélkül. Ezért van, hogy ha például anyánk figyelmes volt ugyan, de időnként bántó, az apánk pedig nagylelkű volt, de időnként kritikus, akkor a másik emberben tudattalanul a figyelmesség és nagylelkűség mellett a bántó és kritikus viselkedés is vonzani fog, még akkor is, ha tudatosan nem szeretjük, ha valaki bántó és kritikus velünk. És mindez igaz a partnerükre is, őt is azok a tulajdonságok vonzzák bennünk, melyek hasonlítanak a belső képén szereplő tulajdonságokra.
Ez szolgálhat magyarázatul
arra, hogy miért látják sokan a szüleik vonásait a társukban. Például az alkoholista apától szenvedő
gyerek felnőve miért választ alkoholista partnert. Vagy az érzelmileg
elhanyagoló szülő gyereke felnőve miért él érzelmileg elhanyagoló kapcsolatban.
És lehetne folytatni a sort a sok-sok
egyéni történettel.
A belső képünket nehéz meglátni, ugyanis a tudatos tartományon kívül esik. Párterápián fel lehet tárni a partner uralkodó jellemvonásai és a gondozó uralkodó jellemvonásai közötti párhuzamokat. Ha ezek tudatossá válnak, akkor már lehet beszélni róluk, így a saját viselkedésünk és a másik viselkedése is érthetőbb lesz. És ekkor el lehet kezdeni a negatívumokat pozitívvá alakító közös munkát.
(Felhasznált irodalom: Harville Hendrix: Pár-bajok és békés megoldások, Park Könyvkiadó, Budapest, 2007
Illustráció: Pixibay.com)