A válásról
A válás megvisel mindenkit a családban, de a legnagyobb vesztesei a gyermekek. Ők a szülők megoldatlan konfliktusaival nem tudnak mit kezdeni, azok félelmet keltenek, szorongást generálnak bennük. Sokszor szem- és fültanúi a veszekedéseknek, emiatt megrendül a biztonságérzetük, ez pedig akár fizikai tünetek is kialakulásához is vezethet. Az egymással harcoló szülőknek pedig nem mindig jut idejük, energiájuk arra, hogy a gyermek érzelmi szükségleteivel törődjenek. Amikor az egyik szülő elköltözik, a gyermek azt éli át, hogy mindaz, ami számára a stabilitást nyújtotta, szétesett, darabjaira hullott. Ez a poszt arról szól, hogy mit tehet a szülő, hogy a válással a legkevesebb kárt okozza a gyermekének.
-Tájékoztatni kell a gyermeket arról, ami
történik. Úgyis érzékeli, hogy baj van, a bizonytalanságnál jobb, ha elmondjuk
neki, mi zajlik körülötte. A gyereknek szüksége van a magyarázatra, anélkül
önmagát kezdi el hibáztatni. A legtöbb gyerek amúgy is önmagát hibáztatja a
válás miatt, azt gondolja, ha ő jobban viselkedett volna, jobban tanult volna,
levitte volna a szemetet, stb, akkor anyu és apu még mindig együtt lenne. Ne
erősítsük ezt a bűntudatot azzal, hogy titkolózunk. Természetesen az életkorának megfelelően beszéljünk vele, nem
kell minden intim információt átadni. A legjobb, ha a két szülő együtt mondja
el neki, hogy milyen változások vannak a családban.
-Nem szabad a gyereket a házastárs pótlására használni,
ne legyen a gyerek a szülő tanácsadója, vagy vigasza, ne legyen az ügyek
megoldója, sem postás, aki a szülőpár között viszi az üzeneteket.
-Ne feketítsük be a másik szülőt a gyerek előtt.
Ne kényszerítsük rá, hogy kémkedni kényszerüljön a másik szülőnél, ne
használjuk a bosszú eszközeként. Ne is rivalizáljunk a volt partnerrel a gyerek
előtt, például „nálam ugye több ajándékot kapsz, mint anyádnál”.
-A gyereknek fontos a kiszámítható, rendszeres
kapcsolattartás mindkét szülővel. Tudnia kell pontosan, hogy mikor látja anyut
és mikor aput.
-Az a felelős szülői magatartás, ha a szülőpár a
válás után is tud beszélni a gyerek körüli problémákról, és nem ássák alá
egymás tekintélyét a gyerek előtt.
-A gyerek érdekében fontos, hogy közel azonos
szabályokat tartson mindkét szülő a gyerekkel. Egyrészt a gyerek érzelmi
biztonsága miatt van erre szükség, másrészt azért, hogy a gyerek ne játszhassa
ki a szülőket.
-A szülők fogadják el a másik új partnerét. Ne „fúrják”
őt, ne mondjanak rosszat róla a gyereknek.
-A gyermek minden bizonnyal fantáziál a család
újraegyesítéséről. Ezeket ne tápláljuk, ne keltsünk benne hamis reményeket.
-Ne kerüljön a gyerek olyan helyzetbe, hogy
választania kelljen a két szülő között, vagy a két szülő programja, ajándéka,
stb. között. A döntés mindig a felnőtteké legyen.
-Nem szabad a gyereket a másik szülő valamelyik
negatív tulajdonságával azonosítani, például „olyan vagy, mint az anyád/apád”,
stb. Ez szorongást kelt a gyerekben.
-Nem szabad a gyereket a szülők közötti
konfliktusokba belevonni. Ne kelljen a gyereknek azon gondolkodnia, hogy neki
kell összetartani, vagy kibékíteni a szüleit.
-Ne legyen tabu a másik szülőről beszélni.
-A szülők törődjenek a saját pszichés
jóllétükkel, mert ez meghatározza a gyermekük jóllétét.
Sokszor a házastársi konfliktusokat a válás sem tudja lezárni. A gyermek érdekében meg kell tanulni szülőpárként együttműködni. A házasságot fel lehet bontani, de a szülőpárságot nem. A gyermek szemében anya és apa mindig egy egység lesz, az ő szülei, akik őt a legjobban szeretik. A válás folyamatában bármikor kérhető párterápiás segítség. Ebben az esetben a terápia tárgya nem a házaspár, hanem a szülőpár lesz.
Kapcsolódó írások:
A szülősített gyerek
A hasított lojalitás
(Felhasznált irodalom: Hajduska Marianna: Krízislélektan ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2008)