Kötelékek

Függő lényként kezdjük az életünket. Anyánk a méhében hordoz, majd megszül minket, életet ad nekünk, ezzel lekötelezetté válunk felé. Mikor az apánk felvállalja az apasággal járó szülői szerepet, elkötelezettek leszünk felé is. Ezt úgy hívjuk, lojalitás, ami azt jelenti: előnyben részesített elkötelezettség egy kapcsolathoz.

Az, hogy a szüleinktől származunk, megváltoztathatatlan tény, így a lojalitásunk is megváltoztathatatlan, függetlenül attól, hogy szüleink milyen felelősséget vállaltak, milyen magatartást tanúsítottak felénk. Megmarad egész életünkben, megmarad akkor is, ha már elhagytuk az eredeti családunkat.  Sokszor ennek nem vagyunk tudatában, de választásainkban, döntéseinkben megmutatkozik.

Lojalitásunk tartalmazza a családi örökségnek való megfelelést, a családi értékek, hagyományok tiszteletét, a kimondott és ki nem mondott szabályok követését tudatos és tudattalan szinten is.

A szüleinkkel, családunkkal, őseinkkel kapcsolatos elköteleződést vertikális lojalitásnak nevezzük. De van más irányú lojalitás is.

Életünk velejárója, hogy folyamatosan új kapcsolatok, új kötelékek keletkeznek. Vannak olyanok, melyek életünk végéig tartanak, mások idővel véget érnek: barátságok alakulnak, párkapcsolatok szövődnek és bomlanak fel. Ezeket az elköteleződéseket úgy hívjuk: horizontális lojalitás. Ezek tehát nem feltétlenül maradnak meg egész életünkben, persze meg is maradhatnak, de egy adott ponton akár el is tudjuk engedni őket, szemben a szülő-gyermek kapcsolattal.

A horizontális lojalitások úgy alakulnak ki, hogy, amilyen mértékben hozzájárulunk érdemben a másik életéhez, olyan mértékben válunk jogosulttá az ő elköteleződésére. És mindez fordítva is igaz, amilyen mértékben járul hozzá valaki a mi életünkhöz, olyan mértékben válik jogosulttá a mi elköteleződésünkre.  

Van úgy, hogy a vertikális lojalitások keresztezik a horizontális lojalitásokat. A szüleinkhez maradjunk-e lojálisak, vagy a partnerünkhöz. Ilyenkor döntési helyzetbe kerülünk. Ezek a döntési helyzetek elkerülhetetlenek, és sokszor konfliktussal járnak, ezt úgy hívjuk: lojalitáskonfliktus. Legerősebben azoknál fordul elő, akiknél a szülőkről való leválás nem történt meg. Például azért, mert a szülők kihasználták a gyerekük lojalitását azzal, hogy saját érdekeiket helyezték előtérbe, így magukhoz kötötték, és nem engedték önállóvá válni.  A lojalitáskonfliktus hátterében sokszor az a dilemma áll, hogy „milyen jogon élvezhetném én a párkapcsolatomat, ha a szüleim szenvednek?” A meg nem oldott lojalitáskonfliktus akár váláshoz is vezethet. Komoly veszély fenyegeti a házasságot, ha a partnerek egyáltalán nem foglalkoznak egymás eredeti lojalitásával, vagy annak megtagadását kérik számon a másikon. Ez az a kérdés, amiben mindenképpen érdemes párterápiás segítséget kérni.

Ha valaki nem tudja/nem akarja vállalni az ősei iránti lojalitását, vagy nem vesz tudomást róla, akkor az láthatatlanná válik ugyan, de tudattalanul tovább működik. Például a szülők elutasítják a gyermekük házasságát, ezért a gyermek megtagadja a származási családját. A lojalitás tudattalanul megmarad, és úgy mutatkozik meg, hogy a gyermek tönkreteszi a saját házasságát, feláldozza azt, hogy megőrizhesse lojalitását a származási családjához. Az ebből kivezető út a szülők életéhez való lojális hozzájárulás nyílt felvállalása, melynek ajándéka a meghittebb párkapcsolat.

Azok, akik azt hirdetik, hogy számukra semmit nem jelentenek a családi kötődések, legtöbbször képtelenek elköteleződni egy partnerkapcsolat felé. Paradox módon a szülők szükségleteinek figyelembevétele felszabadítóan hathat és segítheti a párkapcsolati elköteleződést.

(Felhasznált irodalom: Ammy van Heusden - Else-Marie van den Eerenbeemt: A változó egyensúly, Böszörményi-Nagy Iván egyéni és családterápiás módszere, Coincidencia Kft, 2001.
Böszörményi-Nagy Iván, Barbara R. Krasner: A kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa, Coincidencia Kft, 2001
Székely Ilona: Tárgykapcsolat-elmélet családterápiában, Animula Kiadó, Budapest, 2003)