Te, én, mi

Te, én, mi: a párok életének három részegysége. Egy párkapcsolat akkor tud igazán sikeres lenni, ha mindhárom egységnek van benne helye, és egyik sem domináns.

A párkapcsolat kezdetén, az udvarlás fázisában a Mi van előtérben. A szerelmesek között feloldódnak a határok,  mindkettejük számára a legfontosabb a közös életük lesz. Könnyedén lemondanak a saját tevékenységeikről az együttlétek javára.  Milyen könnyű is ilyenkor elfelejteni, hogy a másiknak van saját érdeklődése, vannak a kapcsolaton kívüli kötődései, elkötelezettségei, hiszen mindketten meg akarnak felelni a másiknak, és a különbözőségeiket háttérbe szorítják.

De az udvarlási szakaszt követően mégiscsak megjelennek ezek a különbözőségek.  Kiderül: az egyik szórja a pénzt, a másik takarékos. Az egyik szeret színházba járni, a másik utálja azt. Az egyik szereti a pacalt, a másik inkább salátákon él.  Megjelennek a kapcsolaton kívüli kötődések: „én szeretek szerdánként eljárni az énekkarba”, „nekem fontos, hogy időnként a barátaimmal tölthessek egy-egy estét”. Megjelenik az időnkénti elkülönülés igénye: „Néha szükségem van rá, hogy egyedül sétálhassak.”

Ez nem baj, sőt, természetes folyamat. A romantikus elképzelést, miszerint az ideális kapcsolat két személy eksztatikus összeolvadása, a gyakorlatban legtöbbször az érzelmi fuldoklás kíséri.

A szerelem nem egyformaságot jelent. Két embert az azonosságaik hoznak össze, de a különbözőségük tartja fenn az érdeklődésüket egymás iránt. Ha azt hisszük, a másiknak mindig azt kell gondolni, érezni, cselekedni, amit nekünk, különben nem szeret, akkor minden különbözőség fenyegetővé válik. Azok a párok, akik a különbözőségeik ellen küzdenek: háborúban állnak egymással. Örüljünk tehát a különbözőségeinknek, figyeljük meg azokat, beszéljünk róluk, és keressük meg, hogyan szolgálhatják a kapcsolatunkat.

Sokszor nehéz elfogadni, hogy a szeretett személy életének másképp vagyunk a középpontjában, mint az udvarlás szakaszában.  A „legyél olyan, amilyennek én szeretnélek” hozzáállás nem ígér kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatot. Rossz esetben megjelenhet az úgynevezett ragadozó ölelés: „Ha szeretsz, semmit sem csinálsz nélkülem.”, „Ha szeretsz, azt teszed, amit mondok.”, „Ha szeretsz, azt adod nekem, amit szeretnék.”, sőt „kitalálod, hogy mit szeretnék.” Ezt úgy is nevezhetjük, hogy zsaroló pozíció: a másikon való uralkodás egy formája. 

A nagyon intenzív, kölcsönös függőség fojtó légköre: rabság. A jó párkapcsolat viszont növeli a  szabadságot.

Arnold A. Lazarus, amerikai családterapeuta így ír erről: "Sose mondj le az egyéniségedről, de tanuld meg a csapatjátékot, az együttműködést a partnereddel. Végy negyedrész privát szférát, háromnegyed rész együttességet, jól keverd össze és rázd fel, ez a jó párkapcsolat receptje. És ne felejtsd el naponta bevenni.”

És még egy idézet a végére: Kahlil Gibran, libanoni származású amerikai költő így ír a házasságról:

(Felhasznált irodalom: Virginia Satir: A család együttélésének művészete, Konfliktus BT., Budapest, 2018.
Arnold Lazarus: Házssági mítoszok, 24 végzetes tévedés, Animula Kiadó 2015.)