A szülősített gyerek

A szülősített gyerek arra a szülő-gyerek kapcsolatra utal, melynek során egy gyerekkel úgy bánnak a szülei, mintha nem is a gyerekük, hanem a szülőjük lenne. Ilyen esetben a gyereknek a családban olyan pozícióban kell lennie, mint akinek a feladata a védő, gondoskodó, ellátó szerep beteljesítése, vagyis képzeletbeli felnőtté kell válnia, és a saját szülei szükségleteit kielégíteni. A saját szüleinek lesz az anyja, vagy az apja.  Eközben nem élheti a saját életét, nem lehet gyerek, le kell mondania arról, hogy figyeljenek rá, hogy gyerekként bánjanak vele, sőt, a szülei helyezkednek a gyermek pozícióba, ezzel átadva a szülő szerepet neki, megfosztva őt a saját gyerekkorától.  A szülői szerepek betöltése a gyerek identitásának a részévé válhat,  akár egész életében: „Én vagyok az, aki másokról gondoskodik”.

A szülősítés során a szülő kommunikációja ellentmondásos lesz: egyrészt elvárja a gyerektől az engedelmességet, másrészt ráosztja a mindentudó, felsőbbrendű szerepet. Ez a gyerekben szorongást okozhat, akadályozza a személyiségfejlődést és az autonómia kialakulását.

A szülősítésnek sok oka lehet.

Lehet oka a szülők mentális betegsége, alkohol-, vagy kábítószer használata. Például egy ötéves gyerek vigyáz a hároméves testvérére, miközben a szülők részegen fekszenek az ágyon.  Vagy a szülők verekedése miatt a rendőrséget önállóan kihívja a hatéves gyerek. Vagy egy tizenéves fiú, aki a folyton veszekedő szüleit próbálja kibékíteni. Vagy a tizenkét éves lány, aki az anyját beszéli le az öngyilkosságról.

Lehet oka, hogy a szülő gyerekkorában nem kapta meg azt a gondoskodást a szüleitől, amire szüksége lett volna. Például korán elvesztette valamelyik, vagy mindkét szülőjét. Vagy a szülők ridegek, elutasítók voltak vele. A veszteség fájdalmát a saját gyermeke szülősítésével akarja csökkenteni, az elmaradt gondoskodást a gyermeke gondoskodásával pótolni. Az is lehet, hogy a szüleivel való régi, rendezetlen konfliktusokat, megoldatlanságokat vetíti rá a gyerekére, akinek ezeket hordozni kell. Ha egy szülőnek bűntudata van, mert elhagyta a szüleit (hiszen saját családot alapított) lehet az az illúziója, hogy a gyereke iránti fokozott odaadással törleszti a régi adósságot, mintha a gyerek lenne az ő elhagyott szülője. A szülő múltbeli kapcsolata a szüleivel a saját gyerekével való kapcsolatban éled újjá.

Lehet ok a konfliktusos házasság, vagy válás, amikor az egyik szülő a hiányzó házastársat pótolja a gyerekével. A gyerek lesz a szülő lelki társa, neki mondja el érzelmi, párkapcsolati, vagy akár szexuális problémáit. Ezt szokták érzelmi vérfertőzésnek is nevezni.

Lehet, hogy a szülőt gyerekkorában szülősítették, és felnőttként elvárja a gyerekétől, hogy gondoskodjon róla, hiszen tőle is ezt várták el gyerekkorában. Ezt nevezzük transzgenerációs forgatókönyvnek.

A szülősítés káros következményei:

Mivel a gyerekek soha nem tudják a szülői szerepet maradéktalanul betölteni, bizonytalanokká válhatnak, önértékelésük alacsony lesz, folyamatosan bűnösnek és alkalmatlannak érzik magukat. Kialakulhat depresszió, szorongás, pszichoszomatikus betegségek, magatartászavar.

Ha egy gyerek felnő, a szülei felé való adósságát (a gondoskodásért, szeretetért, stb.) a saját gyerekének törleszti. Tehát amit a szüleitől kapott, azt a gyerekének adja tovább. A szülősített gyerek azonban sokszor ezt nem tudja megtenni. Felnőttként függő kapcsolatba kerül a szüleivel, hiszen neki gondoskodnia kell róluk, ahogy egész gyerekkorában tette. A bűntudattal terhelt elkötelezettség megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi  a leválást.  Ha saját családja lesz, könnyen folytathatja a szüleitől látott mintát, ő is szülősítheti a gyerekét.

Azonban a szülősítés nem minden esetben káros. Tudni kell, hogy minden gyereket időnkét nagykorúsítanak a szüle.  Ez segít, hogy a gyerek megtanuljon azonosulni jövőbeli élete fontos feladataival. Nagycsaládokban, egyszülős családokban, vagy ahol mindkét szülő dolgozik, a szülői hatalmat időnként átruházzák az egyik gyerekre, például a szülősített gyerek vigyáz a kisebbekre, bevásárol, részt vesz a főzésben, stb. Ezzel alapvetően nincs gond, sőt kifejezetten hasznos is lehet, a gyerek önállóságot, kompetenciát, felelősséget tanul, nő az önértékelése. Fontos, hogy a feladat ne haladja meg a gyerek érettségét, és a szülő hagyjon időt a gyereknek a játékra, kortárs kapcsolatokra, tanulásra is. Figyelni kell, hogy a tekintély delegálása egyértelműen ki legyen mondva, illetve a gyerek ne maradjon a legfőbb irányító, ellenőrző, és döntéshozó szerepében. A gyerek gondozói működését a szülőknek támogatni, elismerni és értékelni kell. Ez teszi lehetővé, hogy fennálljon a határ az időnként szülői feladatokat ellátó gyermek és a „kis felnőtt” állapot között. A gyerek büszke lehet arra, hogy eleget tud tenni bizonyos felnőtt feladatoknak. 

A szülősítést családterápiában könnyebb azonosítani, mint egyéni kontextusban. Ha egy gyereknek tünetei vannak, azokat egyéni konzultációban könnyű címkézni, például iskolafóbiának, depressziónak, hiperaktivitásnak. Családterápiás ülésen, mikor az egész, többgenerációs család jelen van, jobban felismerhetők és kezelhetők a családi rendszer azon működésmódjai, melyek a tüneteket okozzák. 

Illusztráció: Sofonisba Anguissola : Három gyermek kutyával